Blogok
Köszönet a támogatóknak
Idén visszatért a Bike Maraton!
Az idei motoros előfutárunk, és egyesületi tagunk írását adjuk közre:
Megvolt az idei is — a Bike Maraton két év után visszatért.
És így, alig fél órával azután, hogy a kétnapos motorosünnep utáni álmomból végre magamhoz tértem, máris hiányzik, máris a jövő évit várom — mert lesz jövő évi, ugye?
Megcsináltuk, megcsináltátok
A kiírásnak megfelelően, 2010. Július 17.-én elrajtolt a mezőny a sorrenben 5. versenyünkön, és ami a legfontosabb, másnap az összes résztvevő szerencsésen haza is érkezett, reméljük hogy egy újabb felejthetetlen élménnyel gazdagabban.
Ez volt a Bike Maraton 2010.
Vélemények, élmények itt...
Szívesen vennénk, ha megosztanátok velünk és a nagyérdeművel a véleményeteket!
A célegyenesben...
Mi most fordultunk rá a célegyenesre, befejeztük az előkészületeket a holnapi versenyre. Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt hónapokban, rengeteg kudarc ért bennünket, de ennek ellenére remélem, hogy az eddigi legjobb Bike Maratont raktuk össze. Remélem, hogy nem jön közbe már semmi váratlan, mert innen már csak elrontani lehet.
Holnap reggel 7 órakor elkezdjük a regisztrációt és ezzel együtt kifut egy motoros előfutár, aki majd a versenyzők előtt jár és jelenti nekünk, ha valami változást tapasztal.
Ráadás, még 4 nap!
Még négy napig lehet jelentkezni a Bike Maratonra, de 07.08.-án valóban le kell zárnunk a jelentkezési időszakot. Az csütörtök lesz, pénteken már a versenyzői kártyák nyomása kezdődik, aki addig nem lett nevezve, az már nem lehet rajta a rajtlistán.
Jelenleg 26 csapat (már 28) nevezett a versenyre.
Itiner 2010
Az idei Itiner egyes elemeit kiválogattam, valahogy így kell elképzelni majd a Versenyen.



A jelentkezésről és másról
Ahogy olvashattátok, az online regisztráció lehetőségét tartottuk kezelhetőnek, ezért nem kevés vesződséggel, de így szerkesztettük össze a weboldal elemeit. Az időközben tapasztaltak azt mutatják, hogy igen vegyes fogadtatást kapott az ötletünk részetekről... Sokan pillanatok alatt sikeresen regisztráltak, de szintén sokan voltak azok, akik elakadtak az online regisztrálás folyamán. Tudnotok kell, hogy nem külön feladatként szántuk ezt az "akadályt" a számotokra, egyszerűen az adminisztrációs munkát és annak hibalehetőségeit akartuk csökkenteni.
Időméréses bejárás...
Sziasztok,
Az elmúlt hétvégén csatlakoztam Péterhez, és velünk tartott egy másik motorral Tamás is, aki szintén az ős-szervezők közé tartozik a kezdetektől. Először láttam a verseny távját eddig, mert korábban más összeállításban ment a csapat a pályabejárásra. Szokás szerint az autós kíséretet próbáltam nyújtani, mivel én (még) nem motorozom, csak itt vagyok és segítek :)
Rajtszám 2010
Íme az idei rajtszám! A számozásban a piros és a zöld színek különböztetik meg a parancsnokot és a többieket. Jól mutat majd a sárvédőn!
-pter.
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »


















