kiszoltan blogja

Klub nap. December 9.

Kedves érdeklődők!

 

Update:

Ami kimaradt: December 9. 19 óra!

Leadtuk a listát az étteremnek, senki többet harmadszor :)))

 

Bike_Maraton_2011_134

Test Drive jelentkezés

Mostantól lehetséges a csapat regisztráció a Szeptember 10.-i GARMIN Bike Maraton Test Drive motoros túra-, és Versenyre.

A jelentkezéseket a korábbiakhoz hasonlóan most is három fős csapatok adhatják le. A nevezési díj személyenként 5.000.- forint. A csapatból egy főt meg kell nevezni csapatfőnöknek, aki a nevezés leadásáért felel, a Verseny szakaszon az ő kilométer óráját olvassuk majd le, és az áthaladást ellenőrző pontokon is a csapatból első sorban őt fogjuk várni majd szeretettel.

 

A rajt helye, Agárd, Park Strand Kemping

Köszönet a támogatóknak

ORFK-OBB Navi Gate Kft. Forex Kft.

Special szakasz - GARMIN BM TD

A Rendezvényünk megújult jellege miatt, a Résztvevők közül bárki szabadon választhatja meg, hogy indulni kíván-e a Special szakaszon, ami az eddigiekhez képest a hagyományos Verseny szakasz lesz. A GARMIN Bike Maraton Test Drive alkalmával ez a választható lehetőség a regiszrációs díj megfizetésével minden Résztvevő számára adott.

Hiatus II.

Bőven itt az ideje, hogy tájékoztassunk mindenkit, akit foglalkoztat a Bike Maraton, hogy
ebben az évben minden bizonnyal nem tartjuk meg a 24 órás versenyt.
A szervezés és rendezés számos nehézségeinek részleteivel nem terhelnénk senkit, elég annyi,
hogy idén nem adatott meg a lehetőségünk arra, hogy a versenyzők számára elérhető részvételi
díjak mellett, legalább a megszokott színvonalon, a felkészüléshez megfelelő finanszírozással
_MG_0592

Idén visszatért a Bike Maraton!

Az idei motoros előfutárunk, és egyesületi tagunk írását adjuk közre:

Megvolt az idei is — a Bike Maraton két év után visszatért.

És így, alig fél órával azután, hogy a kétnapos motorosünnep utáni álmomból végre magamhoz tértem, máris hiányzik, máris a jövő évit várom — mert lesz jövő évi, ugye?

Megcsináltuk, megcsináltátok

A kiírásnak megfelelően, 2010. Július 17.-én elrajtolt a mezőny a sorrendben 5. versenyünkön, és ami a legfontosabb, másnap az összes résztvevő szerencsésen haza is érkezett, reméljük hogy egy újabb felejthetetlen élménnyel gazdagabban.

Ez volt a Bike Maraton 2010.

Vélemények, élmények itt...

Szívesen vennénk, ha megosztanátok velünk és a nagyérdeművel a véleményeteket!

Ráadás, még 4 nap!

Még négy napig lehet jelentkezni a Bike Maratonra, de 07.08.-án valóban le kell zárnunk a jelentkezési időszakot. Az csütörtök lesz, pénteken már a versenyzői kártyák nyomása kezdődik, aki addig nem lett nevezve, az már nem lehet rajta a rajtlistán.

Jelenleg 26 csapat (már 28) nevezett a versenyre.

Itiner 2010

Az idei Itiner egyes elemeit kiválogattam, valahogy így kell elképzelni majd a Versenyen.

Szavazás

Részt vennél olyan túrán, aminek csak bizonyos szakaszai lennének versenyszakaszok?
Igen, mert így azok a barátaim is velem tarthatnak, akik csak túrázni szeretnének.
90%
Nem, engem csak a versenyek érdekelnek.
10%
Összes szavazat: 31

Like box

Google +1

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.

Véletlenszerű kép

BM_2007_0137

Támogatóink

ORFK-OBB Garmin Magyarország Forex Kft. Honda Dream Regina rent a car Autohome Assistance Aranybika étterem és Fogadó Adrenalin Energiaital Printsec
Total Bike Onroad Motorostúra Gasztroizmus 2000 Italnagykereskedés Takaros Páros Gumiszalon
adattaya