Nagyon régen nem írtam ide. Tényleg, majdnem el is felejtettem, hogy van itt egy projekt, amivel törödni kellene. De csak majdnem.
Nem tudom pontosan miért, de most láttam elérkezettnek az időt, hogy a Bike Maraton projektet felélesszük tetszhalott állapotából.
Már korábban is felmerült, hogy valamilyen hivatalos formába kellene önteni a verseny szervezését, részben, a szponzorok miatt, részben pedig azért, hogy mi, szervezők is jobban átlássuk a folyamatokat, illetve, hogy a kényes és fontos kérdésekben közösen dontsünk.
Célszerűnek tűnik egy non-profit szervezet, egészen pontosan egy egyesület létrehozása. Ennek megfelelően még tavaly elkezdtük szervezni, csapatunk jogász tagja el is készítette az alapításhoz szükséges iratokat, de a megalakulás nem jött létre. Főként miattam, mert ahogy a korábbi posztokból is kederülhetett, kicsit besokalltam és úgy látszik, hogy ennyi idő kellett ahhoz, hogy megemésszem az eddigieket.
A lényeg azonban mégiscsak az, hogy a héten megpróbáljuk végre létrehozni az egyesületet, egyenlőre azzal a tagsággal, akik eddig közvetlenül részt vettek a Bike Maraton létrehozásában. Később esetleg a tagság bővülhet, de egyenlőre azt szeretném látni, hogy az elképzelt működési modell milyen hatásfokkal funkcionál, azután lehet majd továbblépni.
Közben a számláló működik, én tervezem az útvonalat, remélem nem felejtettetek el minket teljesen és jövőre találkozunk.
-pter















