Mi most fordultunk rá a célegyenesre, befejeztük az előkészületeket a holnapi versenyre. Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt hónapokban, rengeteg kudarc ért bennünket, de ennek ellenére remélem, hogy az eddigi legjobb Bike Maratont raktuk össze. Remélem, hogy nem jön közbe már semmi váratlan, mert innen már csak elrontani lehet.
Holnap reggel 7 órakor elkezdjük a regisztrációt és ezzel együtt kifut egy motoros előfutár, aki majd a versenyzők előtt jár és jelenti nekünk, ha valami változást tapasztal.
Gondolom biztosan unalomig ismeritek a versenykiírást, a szabályokat, az idei változásokat. Ennek ellenére reggel még tartunk egy tájékoztatót, ahol ismét felelevenítjük ezeket, illetve adok majd néhány hasznos információt az első szakaszra és a versenyre általában. Nem szeretem a mikrofont, így attól nem kell tartani, hogy hosszú lesz.
Amiről azonban még itt szeretnék beszélni az az időjárás. Hetek óta figyelem folyamatosan, hogy milyen idő várható a versenyt érintő területeken, különféle szoftverekben, időjárás portálokban. A rajtnál és a befutónál előre láthatóan kivételesen meleg lesz, ami kemény próbatétel az állóképességre. Ezzel szemben Felső-Ausztriában igen valószínű, hogy csapadékkal is találkozhatunk, akár nagyobb mennyiségben is. Ugyan hideg itt sem valószínű, de az esetleges esőre fel kell készülni. Hozzá kell azonban tenni azt is, hogy az előrejelzés bizonytalansága a hegyek között nagyobb, tehát az is lehet, hogy amit ma 99% pontosággal tüntetnek fel, az holnapra csak 22%, aztán pedig egyáltalán nem esik.
Az időjárástól és minden egyébtől függetlenül számomra az a legfontosabb, hogy a végén Bükben mind a 27 csapatot éppen és egészségesen lássam viszont, remélhetőleg rengeteg pozitív élménnyel megpakolva.
Holnap találkozunk ismét, addig is széles utat!
-pter















