Bőven itt az ideje, hogy tájékoztassunk mindenkit, akit foglalkoztat a Bike Maraton, hogy
ebben az évben minden bizonnyal nem tartjuk meg a 24 órás versenyt.
A szervezés és rendezés számos nehézségeinek részleteivel nem terhelnénk senkit, elég annyi,
hogy idén nem adatott meg a lehetőségünk arra, hogy a versenyzők számára elérhető részvételi
díjak mellett, legalább a megszokott színvonalon, a felkészüléshez megfelelő finanszírozással
szervezzük a 2011-es Bike Maratont.
Ragaszkodunk a Bike Maraton jó hírének megtartásához, ez többek között azt is jelenti, hogy
az eddigieknél alacsonyabb színvonalú 24 órás versenyt nem szeretnénk rendezni.
Természetesen még nem mondunk le a folytatásról, de a sikeres folytatás alapja a támogatói
források megteremtése.
A Bike Maraton jelentőségét a támogatók számára szerintünk nem szükséges bizonygatni,
a támogatásban való részvételi kedvet viszont nem szeretnénk olyan módon ösztönözni,
amellyel a verseny nyugodt lebonyolítását megzavarnánk.
Kis csapatunk jelenleg a korábban elképzeltnél is kisebb, a továbbiakhoz a berkeken belül is
nagyobb tenniakarásra, elkötelezettségre lesz szükség. Ebben az évben külső és belső tényezők
egyszerre mondtak csődöt.
Mindemellett minden eddigi támogatást, segítséget nagyra értékelünk, így a tavalyi verseny
szervezésében közreműködők és támogatók továbbra is láthatóak maradnak a web-oldalon.
Mindenkinek szép motoros élményeket kívánunk erre az évre is.
Reméljük, hogy az eltelt idő alatt képesek voltunk nyomot hagyni bennetek és talán tettünk
valamit azért, hogy többen és nagyobb biztonságban róják motorral az utakat.
Üdv, Pter.
Hiatus II.
- kiszoltan blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
-

Szavazás
Részt vennél olyan túrán, aminek csak bizonyos szakaszai lennének versenyszakaszok?
Igen, mert így azok a barátaim is velem tarthatnak, akik csak túrázni szeretnének.
91%
Nem, engem csak a versenyek érdekelnek.
9%
Összes szavazat: 32
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
- Korábbi szavazások
Google +1
Jelenlévő felhasználók
Jelenleg 0 felhasználó és 2 vendég van a webhelyen.


















maraton
Sziasztok,
tudom, hogy sok munkátok van benne és nagyon igyekeztetek, de rémesen sajnálom, hogy idén nem lesz bike maraton. Esetleg gondolkozzatok el, hogy nagy és/vagy külföldi (osztrák) sponzorok beszerzésén.
Várom a jövő évi maratont.
Üdv
kotta