Az elmúlt hét végén ellenőriztük az elkészült útvonal leírásokat és javítottuk a hibákat. Ezen a héten megkezdjük a motoros tesztelést, és megkezdjük a feldolgozó program tesztelését is.
Ahogy azt a versenykiírásban is olvashattátok, idén csak egyetlen motort mérünk, a csapatvezető, a rajparancsnok motorját. Ez részben egyszerűbbé teszi a mi munkánkat, részben pedig érdekesebbé teszi a versenyt. Mivel minden csapatban három versenyző van, gondoskodtunk róla, hogy senki se unatkozzon. A rajparancsnok előre küldheti a felderítőket, hogy találják meg a helyes utat, ha valamiben nem vagytok biztosak, de külön feladatokat is beillesztettünk a felderítők számára. Ilyen például, amikor egy kereszteződésnél nem jelöljük meg piktogrammal, hogy merre kell menni, hanem megadunk egy könnyen felismerhető tereptárgyat, ami a helyes útvonalon található megadott távolságon belül. Szóval a motoros "raj" három főböl áll, egy vezér és két felderítő.
Az adatok feldolgozásának menetét is megváltoztattuk. Idén külön erre a célra felkészített iPhone készülékeken dolgozunk majd, saját szoftverrel. A vezér adatait, ott a motor mellett fogjuk rögzíteni és a bevitt adatokat a versenyző nyugtázza és így kerül az adatbázisba, amit az ellenőrző pont zárása után szinkronizálunk egy web-szerverrel. Ez egyrészt segít elkerülni azokat a rögzítési hibákat, amelyek miatt korábban sokáig tartott az adatok feldolgozása, illetve gyorsítja a feldolgozást. Természetesen a kilométer-óra állásokat idén is dokumentáljuk fotókkal.
Majd elfelejtettem, hogy szépen gyarapszik a társaság, ezek szerint nem felejtettetek teljesen el minket.
Készüljetek, Pter.
















